udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Csen Delaj

2000. augusztus 30.

Csen Delaj, Kína bukaresti nagykövete és Stelian Oancea román külügyi államtitkár aug. 29-én aláírta a két ország között létrejött hitelegyezményt, amely értelmében a keleti ország ötmillió jüan értékű (megközelítőleg 600 ezer dollár) vissza nem térítendő hitelt nyújt Romániának. Petre Roman külügyminiszter elmondta, ebből a hitelből a román külügyminisztérium és a pekingi román nagykövetség műszaki felszerelését korszerűsítik. A kínai kormány az utóbbi három év folyamán immár a negyedik vissza nem térítendő pénzadományt juttatta Romániának, ezek összértéke eléri a 20 millió jüant, azaz körülbelül 2,5 millió dollárt. A kínai nagykövet kifejtette, az adomány lényegében a kínai nép rokonszenvét jelképező gesztus, amiért Románia az ENSZ genfi emberjogi ülésszakán segítette Kínát. Az említett értekezleten Románia küldöttsége tartózkodott a pekingi kormány politikájának szankcionálásáról rendelkező szavazáson. /Pénzadomány Kínától. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./.


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék